A kapcsolatokban jelentkező problémákkal a legnehezebb szembenézni. Amikor a kapcsolat nehézzé válik, az emberek szeretnek elmenekülni. Ezt bizonyítják a válások, gyülekezeti szakadások és tönkrement barátságok. A kapcsolatokban jelentkező nehéz dolgok lelki sérülésekkel, elutasítással és ítélkezéssel járnak (csak hogy néhányat említsek), és általában az én-védelem valamilyen formájában csúcsosodnak ki. A házasságod bajban van, úgyhogy lépj ki belőle! Az egyik barátod megbántott, úgyhogy tegyél pontot a kapcsolat végére! A gyülekezetben konfliktusok vannak, ezért alapíts új gyülekezetet! Problémák vannak a munkahelyeden, ezért keress új állást!

Érdekes látni, hogy Jézus sohasem kerülte el a nehéz helyzeteket. Mindig egyenesen szembenézett velük, és keresztülment rajtuk. Ő azért tehette ezt, mert a Szent Szellem erejében járt. Nem a testi természete irányította a cselekedeteit. Ezzel pedig egy fontos leckét adott nekünk: A nehéz dolgok sohasem túl nehezek a Szellem számára!

Az évek során (már elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ezt mondhassuk) nagyon sok embert láttunk, akik megfutamodtak a nehéz dolgok előtt. Amikor így tettek, azt gondolták, hogy a jobb utat választják, de valójában csak későbbre halasztották a lehetőségét annak, hogy szembenézzenek a kihívásaikkal.

Azáltal, hogy keresztülmegyünk a nehéz dolgokon, olyan dolgokat tanulunk meg, amelyeket tudnunk kell ahhoz, hogy erőteljesen működjünk Isten Királyságában. Azok a leckék, amiket a nehézségek közepette tanulunk, segítenek növekedni a Szent Szellemben. Ha engedjük, hogy a testi természetünk diktálja a megfutamodást, ezzel félredobjuk azokat a dolgokat, amiket Isten akart tanítani nekünk. Biztosan lesz újabb lehetőségünk, hogy szembenézzünk az elmulasztott kihívásokkal, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek minden alkalommal egy kicsit nehezebbek lesznek.

A válás nem oldja meg a házassági problémáidat, csak magad mögött hagyod a problémák felét. A másik fele pedig veled megy, és az új házasságodban jön majd a felszínre. Jézussal együtt keresztülmenni a nehéz dolgokon a házasságban a Szellem erejével, ez az, ami megerősíti az elkötelezettségünket egymás felé, és megtanít együttműködni a párunkkal a problémák megoldásában. Vajon ez könnyű? Természetesen, nem. A nehéz dolgokkal való szembenézés sohasem könnyű.


Amikor elfutunk az otthonunkban, barátságainkban, gyülekezetünkben, szolgálatunkban vagy munkahelyünkön lévő konfliktusok elől, örökké azt fogjuk gondolni, hogy a másik fél volt a probléma. Nem kell megvizsgálnunk a saját szívünket, hogy meglássuk, a Szent Szellem mit akar mutatni. Nem kell felelősséget vállalnunk a saját részünkért a nehéz dolgokban.

Részben azért olyan nehéz szembenézni a problémákkal, mert a Szent Szellem rávilágít a saját motivációinkra, ítélkező magatartásunkra és önzésünkre, hogy csak néhányat említsek. Mások helyett nem lehetünk engedelmesek. De Ő bőségesen ad lehetőséget arra, hogy a magunk részéről engedelmesek legyünk. Amikor Vele együtt megyünk keresztül a nehéz dolgokon, Ő segít megszabadulni a salaktól a saját szívünkben. Ezért olyan fontos, hogy az Ő Szellemét, és ne a saját érzelmeinket kövessük.

De mi van akkor, amikor a másik fél nem akar szembenézni a nehéz dolgokkal? Mi van, ha a házastársad akar elválni, vagy a barátod akarja lezárni a kapcsolatot?  Lehet, hogy ilyenkor az az első kérdés, vajon hogyan reagálsz: megkönnyebbülten felsóhajtasz? Ha igen, akkor a másik féltől megkaptad a mentséget, hogy ne kelljen szembenézned a nehéz dolgokkal. Rájuk foghatod, és nem kell foglalkoznod velük.

Ha viszont mély szomorúságot érzel amiatt, ami történt, lehet, hogy az Úr arra hív, hogy hittel járj közben azért, hogy egy nap közösen nézhessetek szembe  a kihívással. Ugyanis a problémák elkerülése után a következő hiba az, ha elfogadjuk, hogy nem tehetünk semmit. Ettől átmenetileg lehet, hogy jobban érzed magad, de a megoldatlanul maradt problémák sohasem tűnnek el a szívünkből.

Beszélj az Úrral még ma! Legyél teljesen őszinte Vele! Volt olyan helyzet az életedben, amikor nem néztél szembe a nehéz dolgokkal? Volt olyan, amikor a problémától való távolmaradás volt az első prioritásod, és megelégedtél ennyivel? Ha igen, hajlandó lennél keresztülmenni ezeken a nehéz dolgokon? Kész lennél hitben állni azért, hogy megoldódni lásd őket? Nyitott lennél arra, hogy közbenjárj a másik személyért, és megengedd Istennek, hogy mindkettőtök szívét formálja?


Ha a Szellem erejében akarunk járni, engednünk kell, hogy a Szent Szellem segítsen megoldani a nehéz dolgokat, és nem szabad hagynunk, hogy az ellenség mondja meg, mikor van vége egy kapcsolatnak. Késznek kell lennünk arra, hogy igent mondjunk a Szent Szellemnek, és beengedjük ők a nehéz helyzeteinkbe. Bátornak kell lennünk, hogy erősen álljunk, bízzunk Benne, keresztülmenjünk a nehéz dolgokon és meglássuk az Úr győzelmét.


Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak. Efezus 6:12 (EFO)