Az anyaság dicsérete

Nem akartam gyermeket. Úgy gondoltam – többek között –, hogy nem tudok vele foglalkozni. Nincs rá időm, hogy jól csináljam: elvégzem a munkám, főzök, takarítok, sportolok, barátokkal találkozom, szórakozom, olvasok, tanulok, színházba járok, játszok, eszem…és akkor mikor gyerekezzek? S a pénz? Hogyan éljek /éljünk meg? Amikor mi is nehezen jövünk ki a pénzből, mégis hogyan, miből jutna még egy harmadikra? Ahol lakunk, nekünk is kicsi, nemhogy egy kisbabának! Azt valahogy tudtam, hogy egy gyermeknek az a legjobb, ha van édesapja és édesanyja, akik nem baj, ha szeretik egymást. S elég biztos a kapcsolatunk? Lehet erre alapozni? Elveszítem az alakomat: amiért elég sokat dolgoztam, ez a gondolat sokáig kísértett. Ahány anyát csak láttam előtte és utána, nem volt meggyőző a kép.Sok-sok kérdőjelem volt. Egyszerűen úgy gondoltam, nem vagyok rá alkalmas. Eltelt jó pár év.

„A nő láthatatlansága a gyermekben láttatik, élete a gyermekben, benne éled.”

Amikor a fenti sorok születtek, már negyedik gyermekem boldog édesanyja vagyok. Az elképzeléseket folyamatosan húztam ki egy képzeletbeli szótárból. Olyan, mintha egy első osztályú személyiségfejlesztő tréningen vettem volna részt, mely időbeosztási, pénzbeosztási, szeretetkapcsolati alkalmakat is tartalmazott. S újra gyermeknek lenni: felfedezni a világot, az embereket, rácsodálkozni egy-egy növényre, mosolyt adni és kapni, ölelni és szárnyalni, érezni. Kedvesség, gyönyörűség, valami különleges megismételhetetlenség – számomra ezt jelenti minden egyes gyermek. Áldás, reménység.

Koczán-Kaló Judit
2=1-es kurzusvezető

  1. november