2.rész: A megbocsátás és a szövetség
Vegyük szemügyre a megbocsájtás és a szövetség közti szoros összefüggést!
A bocsánatkérés és az elnézéskérés közti különbséggel már foglalkoztunk. Az első esetében a bocsánatkérő nem hivatkozik a körülményekre, illetve a másik fél által okozott sérelmekre, hanem felvállalja saját hibáját - sajátjaként.
"A megbocsájtás azt kéri, ne bánjanak vele úgy, ahogy megérdemelné."
Beismeri, hogy hibája menthetetlen, nem magyarázható semmivel, csupán a megbocsájtás oldhatja fel őt – azt kéri, ne bánjanak vele úgy, ahogy megérdemelné.
A MEGBOCSÁJTÁS UGYANIS EZT JELENTI: ÚGY DÖNTÜNK, HOGY NEM ÚGY BÁNUNK A MÁSIKKAL, AHOGYAN MEGÉRDEMLI.
Az elnézés kérés ennek teljes ellentéte: hibánkat ugyan beismerjük, de azok megtörténése a körülmények és mások miatt eshetett meg. Így bocsánatkérésünk valójában nem bocsánatkérés, hanem arra kérjük társunkat, hogy nézze el nekünk hibánkat, hiszen alapvetően mi nem hibáznánk, ha körülményeink vagy társunk nem idézték volna elő azokat.
A megbocsájtás tehát elég nehéz akkor, ha társunk nem vállalja fel felelősségét, és mindig mindent megmagyaráz. Úgy érezzük, ki vagyunk szolgáltatva az újabb nehéz helyzeteknek.
Azok ismerik a megbocsájtás titkát, akik ismerik a szövetség titkát.
A megbocsájtás alapja nem a másik bocsánatkérése, hanem a szövetség, amelyet kötött a két fél!
(Ez nagyon furcsán hangozhat azoknak, akik még nem tapasztalták az Istennel való szövetség áldásait. Akik Krisztussal élnek, azoknak azért van helyzeti előnyük, mert ismerik a megbocsájtás természetét, amelyet naponta tapasztalnak Isten részéről. Ehhez természetesen valóban Krisztussal kell élni!)
"A megbocsájtás alapja nem a másik bocsánatkérése, hanem a szövetség, amelyet kötött a két fél!"
Isten szeretete akkor is türelmesen vár, amikor mi a hibáinkat még nem látjuk be. Isten valójában már akkor megbékült, amikor Krisztusban békességet szerzett a kereszten a Neki ellenszegülő emberiséggel.
Ezzel a kegyelemmel arra tanít bennünket, hogy mi is hozzá hasonlóan a szövetséges társunk mellett hűségesen tartsunk ki, és szeretetünket ne tegyük függővé társunk viselkedésétől. Ezt természetesen csak akkor tudjuk megtenni, ha Istennel bensőséges kapcsolatban vagyunk.
Mai világunkban annyira kevés a hiteles keresztény házasság, az olyan kapcsolat, amelynek példáját látva bátorságot meríthetünk a kitartó hozzáállásra! Ma már a keresztények között is vannak, akik a válás mellet döntenek, ha nehézségek merülnek fel a házasságban. Az Istennel való bensőséges kapcsolat nem valamilyen vallás vak követése, hanem szeretet-kapcsolat a Teremtővel, aki értünk adta Fiát, hogy valódi életünk lehessen. Aki Benne hisz és Őt követi, az valóban szabad lesz! Ebben a kapcsolatban ERŐ van!
A szövetséges szív szabaddá tesz
Lelkigondozói és tanácsadói munkánk során számtalanszor láttuk, hogy egy problémás kapcsolatban miként váltak szabaddá azok a házasfelek, akik a megbocsájtást választották, és a szövetséghez, melyet kötöttek, hűségesek maradtak!
Egy mondás szerint: „Tegyél annyit, amennyit elvárnak tőled, és rabszolga maradsz, vagy pedig tegyél többet, mint amit elvárnak és szabaddá leszel.” Milyen igaz ez akkor, amikor valaki már megerősödik az identitásában, nem függ társa elismerésétől, és nem omlik össze, ha nem viselkedik vele megfelelően!
Arra bátorítunk, hogy tarts ki társad mellett! A megbocsájtásodat ne cserébe add valamilyen feltételek mellett, mert akkor az nem megbocsájtás, és ne kérj úgy bocsánatot, hogy közben valójában a körélményekre hivatkozol! Gondolj arra, hogy neked is megbocsájtott Isten! Te is tedd ezt társaddal! Ne félj egy újabb megbocsájtástól! Meg kell szilárdulnia identitásunknak Istenben, aki végig fogja a kezünket, erőt ad, és nem hagy el!